Rólam

A stúdió kiemelt fontosságú tevékenysége a honlapkészítés.

Nagyjából 20 éve foglalkozom weboldalak készítésével, ez idő alatt elég sokat fejlődött a technológia, most éppen a WordPressel készített oldalak jelentik a fő irányít, de korábban dolgoztam Drupal alapú weboldalakkal is jó néhány éven keresztül.

Általában egyedül dolgozom, de ha a helyzet úgy hozza, hogy nagyobb projektekhez is felkérnek, akkor remek kis szakemberek állnak rendelkezésre különböző területeken a programozástól a SEO-ig, szövegírásig.

Sokféle oldalt készítettem már, a legegyszerűbb, pár oldalas bemutatkozó oldalaktól az összetett, nagy szakértelmet igénylő portálokig.

A honlapkészítés egy több lépcsős folyamat, ahol minden egyes lépcsőfok meglépéséhez megfelelő tudás szükséges. Lehet neked egy szépen kivitelezett oldalad, ha azonban annak szerkezete, optimalizálása nem megfelelő, nem éred el vele a célközönségedet és fölösleges pénzkidobás volt. Egy jól összehangolt tervezési folyamatnak kell megelőznie a készítést, amely megalapozza későbbi kivitelezés pontos folyamatait. Ebben tudok neked segíteni, hogy minden szempontból megfelelő oldalt kapj.

Segítek a megfelelő domain név és tárhely kiválasztásában is, hogy ne fizess többen annál, mint amennyit használsz. Ha nem vagy járatos ezen feladatok ügyintézésében, átvállalom Tőled.

Miért válaszd a Chimera Creative Studiót?

Nem fogok olyan általánosságokat mondani, hogy: „… mert olcsó vagyok, precízen és rövid határidővel dolgozom…” és a többi. Számomra minden munka egyedi és ettől függ az ár és az elkészítés ideje, a precízség pedig nem plusz szolgáltatás, hanem alapvető elvárás a megrendelőktől. Ha munkáim minősége nem győz meg, akkor úgyse engem választasz.